Sokáig vacilláltam, milyen legyen a(z első) távcsövem. A lelkesedés viaskodott bennem az önuralommal. A tízezer forintostól kalandoztam a félmilliós (áááálom) távcsőig.
Megtaláltam a két magyarországi említésre méltó távcsőboltot, a BTC-t és a Makszutov.hu-t. Elolvastam sok-sok anyagot, pl. ezt és ezt. De még számtalan dokumentumot ezeken kívül. Olvasgattam fórumokat (pl. itt). Nézegettem vaterát. Ekkor fedeztem fel a csillagváros közösségi portált, ahova gyorsan regisztráltam is. Azóta már többször végigolvastam kedvenc fórumomat. Jó látni, ahogy a régi motorosok (pl. Astrohist) pesztrálgatják az újoncokat (pl. f1Angel, Arpstronomer).
Végül a következő kép kezdett körvonalazódni: olyan távcső kell, ami nem túl drága, mert ha nem tudom összeegyeztetni a napirendemmel az éjszakai kukkolásokat, akkor ne álljon benne túl sok pénz. Olyan távcső kell, amivel lehet elérni sikerélményt - még nekem is. Olyan távcső kell, ami nem vakul meg teljesen a fényes városi égbolttól (ez, mint később kiderült nem ilyen egyszerű). Olyan távcső kell, amivel később van esélyem asztrofotózni. De ha azt nem, akkor természetfotózni és persze természetfigyelni is.
Nagyjából azért tisztában voltam halmozottan hátrányos helyzetemmel: egész nap gép előtt ülök. Ha nem, akkor relatíve sokat tévézek (főleg most: VB!). Az is LCD. Fényérzékeny a szemem (mondjuk ez lehet, hogy jó:). És gyenge. Vagy szemüveges/kontaktlencsés. Közepes méretű iparváros kellős közepén lakok, tehát a fényszennyezés elég súlyos. Szabad szemmel csak a legfényesebb csillagokat látom, felhő nélküli égbolton.
Végül a választás (nem kis önuralom gyakorlása árán) erre a kisrefraktorra esett. ez egy 70 mm-es lencsével ellátott 900 mm tubus. A 70 mm-nél alig van kisebb átmérőjű távcső. A 900 mm hossz azt jelenti, hogy hosszú a fókusz, azaz kis fényerős a távcső. Hatalmas nagyításokat lehet(ne) elérni a csővel, de nem igazán lehet halovány objektumokat megfigyelni vele. Június 16-án munkából hazafele beugrottam a BTC-be, és hazavonatkoztam a hatalmas dobozzal. Budapesten még csak szemerkélt az eső, itthon viszont jól megáztunk, én és a távcső. Útközben a Csillagatlasz kistávcsövekhez című, egyébként fenomenális könyvecskét forgattam, tervezgetve csillagász karrieremet.
Este összeraktam a műszert, és a közepesen felhős ég ellenére kicipeltem a kert közepére. Talán ha két csillag volt látható, de én mindenképpen ki akartam próbálni. Mindenféle pólusraállás nélkül (nagyjából azért észak felé fordulva - de nem tudtam volna pólusra állni, mert nem volt látható a Polaris!) be is fogtam az egyik látható csillagot (talán az Arcturust?), aztán ujjongva néztük a feleségemmel a szcintillációt. Két percig. Aztán jöttek a felhők. Akkor gyorsan át a Vegára. Megint kaptunk két percet. Most már persze viccesnek tűnik az egész, dehát valahogy el kellett kezdeni. Végül teljesen beborult az ég, gyorsan elpakoltam a cuccot, és a csillagatlasszal a kezemben nyugovóra tértem.
Az éhség egyre nőtt, még mindig nem sikerült észlelni (ez is szakszó!), de az eszköz már birtokon belül volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése