Csodálatos éjszakák következtek. Persze azoktól eltekintve, amikor az új távcsővel járó felhők eltisztultak. Felváltva nézegettük a Holdat, a Szaturnuszt, a Vénuszt és a különböző kettős-, többes csillagokat. Ez utóbbiakat mondjuk inkább csak én.
Felhős éjszakákon lelkesen forgattam a Csillagatlaszt, böngésztem a netet a következő látnivalókra vadászva. Megtanultam jópár csillagképet, és gyakoroltam is a tudást, lassan megtanultam tájékozódni az égen. Normál halandóként ismertem a Nagygöncölt és a Cassiopeiát. Autodidakta továbbképzésem után a listára került az Ökörhajcsár, a Lant, a Herkules (ez egy picit azért nehezebb volt), a Delfin, a Perzeusz, az Androméda, a Kisgöncöl, a Sárkány. Sose felejtem el azt az éjszakát, amikor a felhők miatt a távcsövemet már bepakoltam és csak szabad szemmel, illetve a 7x35-ös vadásztávcsövemmel kukkolgattam a meg-megnyíló résekbe. És egyszer csak felragyogtak az Északi korona (Corona Borealis) csillagai, mint megannyi apró gyémánt. Gyönyörű volt.
Az észlelések során egyre jobban elsajátítottam a pólusra-állás és a hatékony keresés alapfogásait, szentségeltem, mikor remegett a távcsövem. Az ellensúlyokhoz viszont a kezdeti kiegyensúlyozásoktól eltekintve már nem nagyon nyúltam (ez, mint később kiderült, hiba volt).
Aztán, ahogy egyre többet olvastam, kezdett egy kis hiányérzetem lenni. Szerettem volna galaxisokat látni, ködöket. Rá kellett jönnöm, hogy ezzel a kistávcsővel, ilyen jellemző égbolttal (közepesen fényszennyezett) szinte teljesen esélytelen vagyok. Azért ez egy kistávcső. Kis fényerős. Csodát várni tőle... Hát éppenséggel lehet, csak nem érdemes. Egyre érlelődött bennem, hogy vennem kell egy fényerős, nagyobb átmérőjű, kicsit komolyabb távcsövet. Böngészgettem a boltok kínálatát. A határ természetesen a csillagos ég.
Kiválasztottam végül a BTC kínálatából egy közepes teljesítményű reflektort, a MYRA 150S-t. Ez egy Newton-rendszerű távcső, teljesen máshogyan működik, mint a kisrefraktor. Kicsit tartottam is tőle. Nem teljesen ok nélkül, de felesleges mértékben.
Végül 2010. június 24-én délután elmentem a távcsőért. Vásároltam hozzá egy kollimációs okulárt (egyébként ezt azóta is csak ellenőrzésre használtam - vásárlás óta nem kellett kollimálni), továbbá egy széles látószögű, 32-mm-es okulárt (azóta is ez a legjobb! A gyárilag csomagoltak elég gyengusok!), továbbá egy 6,3 mm-es okulárt szupernagyításokra.
Ahogy hazaértem, összeszereltem. Meg is kérdezte a feleségem, hogy most meg a távcső kinézetű távcső után hogy sikerült egy aknavetőt vennem. Hmm. Hát igen. Elég robusztus a drága. Aztán felvilágosítottam, hogy vehettem volna ágyú kinézetűt is. Ez nem igazán nyugtatta meg. Megkérdezte, hogy akkor most a kicsivel mi lesz. Elmagyaráztam neki, hogy azzal bolygózok, ezzel meg az összes többit. Legyintett és otthagyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése