Azt kell, hogy mondjam, nagyon jó helyet találtunk.
A tágabb értelemben vett családban van egy "hobbikert" (röviden: "hobbi") nevezetű képződmény. Ez egy közeli falu szélén levő, közepesen karbantartott kis telek, zárható, ha nagyon akarom áram is van. Viszont nincs teleültetve (akié, annak mégsem ez a hobbija:). És nincs egy darab utcai lámpa, környező ház sem. Szóval ideális.
Sajnos elég későn érkeztünk, volt vagy háromnegyed kilenc, mire betolattam az autóval. Akkor meg, gyorsan laptop elő, indít, mobilnet rádug, bronzmeccs. Így utólag, kár is lett volna kihagyni. Amíg tartott a meccs, megvacsoráztunk, összerakosgattam a szétszedett távcsövet. Szünetben vízszintezés, polárra állás. Még meccs végére sem volt valami nagyon sötét, a nyugati égbolt még naptól fénylett. Nembaj, hajnalig maradunk, van időnk.
Végül besötétedett szépen. Elsőnek pár könnyű célpontot próbáltam becserkészni: M31, M92, M3. Aztán a Hattyút böngészgettem nyílt halmazok után kutatva. Mikor lecsengett a tűzijáték (merthogy volt ám az is pár kilométerre tőlünk), és eloszlott a füst, gondoltam megkeresem z M57-et mit mutat ilyen szép sötét égen. Nagyon hamar meg is találtam (egyébként a korábbiakat is), és zongorázni lehetett volna a különbséget. Gyorsan szóltam is a feleségemnek.
"Ennyi?" - kérdezte. - "Hát, szép-szép, de azért azt gondoltam, többet lehet belőle látni..."
Én is azt hittem régebben, csak én azóta rengeteget olvastam erről. Amit a Természet adott nekünk szemet, az a földi dolgok észleléséhez alkalmas. A hasznos dolgokat láttatja, a haszontalantól megvéd. A civilizáció "áldásos" hatásaként már ez sem él lassan. Lásd az én példámat.
De az ember készít magának mesterséges szemeket (pl. ez a távcső), amivel többet is láthat. A tervezett asztrofotózásról viszont még nem mertem neki nagyon mesélni.
Mire ezeken átrágódtunk, észak felől tömött sorokban felhők sorjáztak fölénk. Már van tapasztalatom a kis rohadékokkal, nevezetesen mire ráállok valamire, és ránagyítanék, valamelyik tuti bevetődik a távcső elé. Ráadásul elég komolynak látszott az utánpótlás, még egy eső is kinézett. Szóval, lassan (aztán az eget vizslatva, egyre jobban tartva az esőtől egyre gyorsabban) atomjaira robbantottam a felszerelést és bepakoltam az autóba.
Kicsit szomorkásan hazaindultunk, az asszony vigasztalgatott közben. Én meg feszt is lestem az eget, de tele volt bárányfelhővel.
Kicsit kiültünk még a teraszra, tanakodtam, ha elhúznak a felhők, kimenjek-e még a kert végébe. Nem mentek. Nem mentem. Feladtam. Már a hálószoba ablakát tártuk ki éjszakára, akkor látom egy felhő sincs az égen. Paff.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése