Első SynScan élmények

Este tíz körül végre sikerült kitelepülni a kert végébe az új alapokra helyezett távcsővel.

Első nekifutásra keresőtávcső párhuzamosítása, pólustávcső párhuzamosítása. A keresőtávcsövet nem egy nagy eset párhuzamosítani, a pólustávcsövet viszont nem olyan egyszerű.

Ez után következett a pólusra állás. Mivel fotózni is akartam, próbáltam a lehető legpontosabban pólusra állni. Mikor úgy gondoltam, hogy már megfelel, bekapcsoltam a SynScant. Bekészítettem egy 10 mm-es okulárt és egy 2x Barlow-t. Mivel szeretnék fotózni, lássuk a háromcsillagos SynScan kalibrációt.

Arcturus, Vega, Deneb. Mindegyikhez kellett még egy kicsit igazgatni, de szépen beállítottam mind a hármat a látómező közepébe. Mikor meglett, leokéztam. Failure. Namégeccer. Arcturus, Vega, Altair. Failure. Hogymi? Pedig nagyon próbáltam...
Lássuk, milyen lehetőségeink vannak még... Kétcsillagos kalibráció. Arcturus, Vega. Successful. Na, ez is megvan. Nem az igazi, de lássuk, mire képes a GoTo.

Mondom neki M57. Felbúgtak a motorok (majdnem azt írtam, felbőgtek, de az azért...), gyors pozícionálás után (ugye a Vega volt az utolsó kalibrációs csillag) megálltak, csak halk, viszonylag mély röcörgés maradt. Az RA motor.Egy rövid sípolás a kézivezérlőből. Azt állítja, végzett. Belekukkantok egy 25 mm-es okulárral. Ott van a kis drága. Halvány, de megvan. Alig egy picit elcsúszva a látómező közepéről. Egyre jobban tetszik a dolog. M56! Felbúg a szerkezet, majd az előbbi szisztéma szerint csak a halk röcörgés marad. Nagyon jó az ég, azonnal látom a csodaszép nyílthalmazt. Na, lássuk, amit még nem sikerült megtalálnom (pedig látványos is, nem is kicsi, szóval eddig béna voltam). M27! És pár másodperc múlva ott virít a látómező közepén a Súlyzó-köd! Ez fantasztikus! Már most sikerült új dimenzióba kerülnöm, és hol van még a fotózás!

Dolgoztassuk meg a motorokat, égbolt másik fele, M3! Ez eltartott majd fél percig, de csont nélkül megtalálta. M81! Rááll, de fa mögött van már. Hajh, ha egy hónapja meglett volna... Akkor M101! Rááll, de szokás szerint nem látok semmit.

Gyorsan hívtam a feleségemet. Ahhoz képest, hogy műszaki dolgok iránt nem igazán lelkesedik, ez még neki is tetszett. Igaz, hogy először nem nagyon akarta meglátni a ködjeimet, de aztán lassan alkalmazkodott a szeme, és sikerült. Mondjuk előtte én is bementem a villanyfénybe. Hm. Lehet, hogy máe javult is a szemem egy kicsit? Inkább csak tudom, mit keresek.

Akkor készítsünk egy-két próbafotót. Hátha lesz belőle valami. GoTo M57! Mikor stabilan állt, óvatosan rátettem az adaptert, majd a 300d-t. Egy kicsit tökölődtem vele, így utólag túl óvatos voltam, viszont cserébe még két másik helyen is szétszedtem a kihuzatot, mint kellett volna :)

Először is fókuszálni kell. Az Amatőr csillagászok készikönyve szerint mikrométerekben lehet mérni a fókuszáltságot-defokuszáltságot. Nem nagyon hittem, hogy ez nekem menni fog. Szorítottam, hogy ne kelljen toldat, mifene, hanem találjam meg a fókuszt a kihuzat tartományán belül, aztán meglátjuk. Az első tíz fotó kuka, innentől fogva. Még szerencse, hogy már a digitális korban vagyunk. Szépen közelítettem a fókuszáltság felé. Aztán túlmentem rajta. Szóval egy kicsit vissza. Hopp, már a néhány másodperces expozíciókon is látszik a Gyűrűs-köd! És mekkora! Nem tudtam pontosan mekkora nagyítást lehet majd a géppel produkálni. Persze, számolgattam látómezőt, satöbbi, de a puding próbája ugye...

Miután sikerült nagyjából jól fókuszálni, nagy naívan rögtön eleresztettem egy négyperces fotót. Elkészülte után ellenőriztem a gép kijelzőjén. Elkeserítő volt, a csillagok elnyúltak, és kanyarodni látszottak rajta! Hát ez a "remek" pólusra  állás és a kétcsillagos kalibráció eredménye lehet csak. Najó, van még idő, gyerünk akkor újra pólusra állás. Azt tudtam, hogy ott lehet a hiba, hogy a pólustávcső nem volt teljesen párhuzamos a tengellyel. Nem igazán számítottam ekkora nagyításra, nem gondoltam, hogy ennyit számít. Na lássuk!

Hát... Nem mondom, hogy olyan marha nagy sikereim voltak. Istennek nem akart párhuzamos lenni a tengely. Az RA tengelyt forgatva ment a Polaris, amerre látott. Nem igazán értettem, hogy mit kellene pontosan csinálni, innentől azt sem, mit rontok el. Azért sikerült valamiféle közelítő állapotot elérni. Úgy döntöttem, jó lesz, majd jó rövid expozíciókat vezetek, úgy néz ki elég érzékeny a fényképező. A lábamat már alig éreztem, úgy elzsibbadt a pólustávcső előtti guggolástól.

Akkor újra kalibrálás. Próbáljuk megint a háromcsillagost. Az Arturus már eltűnt a háztetők mögött, de az Altair könnyebb helyen van. Akkor legyen Vega, Altair, aztán amit még kínál. Hát harmadiknak a Synscan kínálta a Capellát, meg még egy északi csillagot (nem jut eszembe a neve, pedig megnéztem a térképen). Nekem ezek esélytelenek, még nagyon alacsonyan vannak, főleg a négyemeleteshez meg a diófához képest, ami északon van. Affene, hideg is van, késő is van, Arcturus sincs... Kétcsillagos? Akkor az elmúlt 45 percet minek töltöttem guggolva?! Lássuk, miből lehet az elején választani. Hopp, a Mizar. Tökéletesen látszik, és talán ehhez ad még két normális csillagot a rendszer. És adott! Vega és Deneb.

Gyors ellenőrzés után (néhány objektumot megkerestettem a SynScan-nel), már csavartam is be a fényképező adapterét. És rájöttem, hogy eddig sem kellett volna kitekerni, mert a 1,25"-ös okulár-foglalat a 2"-os szűkítőjének a belső menetére megy rá, az adapter pedig a külsőre. Elférnek egymás mellett. Fókuszálás. Kicsit gyorsabban ment, de közben akkut kellett cserélnem a gépben, mert már nem bírta szegény. Fókusz megvan. Fotó M57-ről! A kettes számú akkumulátor nem bírta már az első 10 perces expozíciót, lemerült közben. Hát ja, ez még a gyári. Már nem mai darab. Azt hiszem kell vennem még egy akkut...

Végeredmény:
 - két lemerült akku;
 - egy csomó vacak kép;
 - sok-sok tapasztalat a SynScan-nel;
 - sok-sok tapasztalat a fotofelszerelés és a távcső házasítása terén;
 - megint láttam, hogy mit nem tudok (sokat!);
 - soha többet nem állok pólusra a pólustávcső lehető legjobb párhuzamosítása nélkül!